kellemetlen…

Kevés olyan kellemetlen pillanat van, mint mikor rájössz, hogy ami neked csak szimpla tali, az a másiknak a nagy betűs RANDI.

Virág, (atyaég, emlékezett, melyik a kedvencem, még a színét is eltalálta!), bonbon, minden jól kiválogatva. Így vár rám, a nőre. A nőre, aki negyed órája még a sült krumplit tolta be két kézzel a pofijába, hogy éhen ne haljon; a nőre, akiben egy pillanatig sem fordult meg, hogy itt bizony bármi komolykodás lesz; a nőre, aki magassarkú nélkül is magasabb tőle.

De nincs mit tenni, leesett, hangosan kopogva ugyan, de megtörtént, a másiknak ez több, mint neked, ő itt el akar kápráztatni, rendbe akar hozni, te meg csak nézel ki a fejedből, hogy is történhetett meg ez. Na meg hogy milyen jelet adtál…

Szerencsére van annyi eszed, hogy mentsd, ami menthető, elütöd néhány poénnal a rózsát, meg a szívecskés Milkát, leforrázod a nyelved a forró csokival, nevetsz, hogy amúgy sincs esély csókra senkivel (haha), és megpróbálsz a nemlétező szerelmi életedről igencsak kussolni.

Persze el lehetne filozofálni azon a mocskos szálon, miért is van az, hogy aki neked kell, annak te nem vagy elég, akinek meg te kellesz, az meg neked nem elég… De a remény még él, hátha akad olyan, akivel találkoztok középtájt…

Aztán hazamész, a rózsát be se dugod a vízbe, mondván, minek, úgyis elszárad, úgyis meghal, a bonbont befalod a Bridget Jones alatt (Marc Darcy, gyere már!!!), majd amikor feleszmélsz a telefonod pittyegésére, miszerint valaki ismerősnek jelölt, igyekszel nem röhögni telecsokis fogakkal azon, hogy a srác exbarátnője az….