Érte megérte

Átlag hétköznap, állunk a sorban a pénztár előtt. Mellettem a lányom, igaz, nem a saját lábán, a babakocsijából szemléli a világot. Mögöttem a sorban két harmincas, mókás pasi, akik össze-vissza köszöngetnek a csajoknak, persze szemlézik őket hátulról, ahogy illik.

Én persze mosolygok rajtuk. Meg magamon is. Pár éve ők a zsánereim voltak… Elhittem volna nekik a szerelmet, a bókot, hogy csak én, senki más… A tapasztalt asszonyok tudásával mosolygok hát…

Mögöttem a sorban egy idős néni, ő már nem csak mosolyog, hanem “fiatalság, bolondság…” jelige alatt nevet rajtuk. A sor nehezen halad, a pasik már az olcsó butatelefonnal hülyéskednek, hátha az válaszol nekik, ha már az előttem álló fiatal lány nem…

… a lányom tátott szájjal nézi őket. Mit nézi, bámulja a két fiút, mosolyog rájuk, ők pedig észreveszik. Vicces, hogy épp egy fél éves az egyetlen nőnemű, aki csodálattal figyeli itt őket. A mögöttem lévő nő grimaszol a lányomnak, mondja is neki, látod, milyenek ezek a fiúk, bolondak mind. A két férfi sietve hozzáteszi ehhez, hogy nemsokára majd megtudod, 20 év nem sok idő…

Beleremegek a gondolatba is, hogy a lányom annyira hülye legyen, mint amilyen én voltam…

Sose fogom megérteni, miért nem volt elég bátorságom hamarabb elsétálni bizonyos helyzetekből, miért hagytam magam megalázni, miért engedtem, hogy elszálljanak az évek… Álmomban néha még kísért a múlt, persze a jelen tényeivel vegyítve, miszerint bemutattam a múltamnak a lányom. Ő meg nekem a barátnőjét. Álmomban gonosz voltam, és azt mondtam neki, látom, az átkom még tart, mert pár éve azt kívántam, ha tőlem nem akart, mástól ne is legyen gyereke…

Ma már minden rosszat elengedtem. Emlékszem, miközben életem legkeményebb perceit éltem át, és erőt vettem magam a költözéshez, a lift ajtónál próbáltam megtalálni ennek a nyomorult helyzetnek a pozitívumát. Hogy mi volt az? Akkor, és ott arra gondoltam, hogy ezt egy kislányért teszem. A zsigeremig éreztem már akkor, 3 éve, hogy a lányom már kiválasztott. És igen… Érte megérte.