Évforduló

A terv az volt, hogy július 14-én egy pohár jéghideg pezsgővel a kezemben írok majd néhány magasztos, bölcseletekkel teli sort ide. Mert hát mégiscsak illene megünnepelni az első évfordulóját annak, hogy elcuccoltam tőled. De a tervek már csak ilyenek: jönnek-mennek, ahogyan az ihlet is, nem ismerik az évforduló fogalmát, én meg nem vagyok valami erőltetős típus. Már nem.

“A várost, ahová nem jöttél velem, bevetették esővel. Három év kellett, hogy visszatérjek. Azóta felmagzott a zápor: áttetsző szárak közt ernyővel vágva ösvényt, eljutottam a boltig. Alig cserélődött az árukészlet. Vettem egy pénztárcát, és a régit, amit te is ismertél még, a szálloda melletti parkolóban egy konténerbe dobtam. Senki sem látta, mégis úgy éreztem magam, mint egy zsebtolvaj, aki meglopott valakit, aki nincs is itt a versben, csaló, aki gurulós bőröndjével továbbáll kifizetetlen múltját hátrahagyva. A várost, ahová nem jöttél velem, számon tartom mint hiányhelyet. Hány hely volt nélküled azóta! Tulajdonképpen neked köszönhetem, hogy profi turista lettem az életemben, átkelek évből évbe, sohasem elfelejtve, hogy egyszer mindenhonnan haza kell menni. Addig is egy jó térképpel elboldogulok, eljutok bárhová, álmatlan éjszakákon emlékek zsúfolt sikátoraiban bolyongok, eszembe jut egy régi élet kontinense, ahol egy elsüllyedt fürdőszobában, mint öreg, sértett punk, fehér hajába száradt krémmel a csempének fordulva ácsorog a hülye elektromos fogkeféd.” (Tóth Krisztina: Turista)

Csak ennyire futotta most. És én örülök, hogy nem jöttél velem. Mert te megmaradtál olyannak, amilyen vagy: egy örök utazónak, aki folyton azt a mámort keresi, amit a szerelem, vagy épp egy füves cigi képes csak nyújtani, s ha az érzés elillan, képtelen beérni kevesebbel. Olyannak, aki azt mondja “teremts értéket”, s közben ő maga sohasem érti meg, hogy az érték nem a külsőség, nem az, amire apád végre megveregeti a vállad 35 év után… Hanem valami olyasmi, amit még mindig nem értesz, s valószínűleg soha nem is fogsz. Látod-látod, nem tudtál tönkretenni – újjászülettem, s jobb ember lettem, de te… te ugyanaz maradtál, aki eddig, csak most épp más oldalán vigyorogsz, másnak mondod a szeretleket, meg a csakénhiszekbennedet. Ki tudja meddig.