Nincs jobb egy fáradt nap végén a forró habfürdőnél. A kád végén mécsesek pislognak, folyton attól félsz, hogy megégetem a lábujjam velük. Én meg mindig mosolygok ezen, nem kell értem aggódni,persze mindketten pontosan tudjuk,hogy de. Beülsz a kádba velem szemben, pedig nehezen férünk, én nem tudok így nyújtózni, te sem, de legalább a lábujjaimmal dögönyözhetem a mellkasod. Nem szeretek ilyenkor beszélgetni, élvezem a csendet, és örülök, hogy nem zaklatsz semmi hülye kérdéssel. Szótlanul nézzük egymást, hallgatjuk, ahogyan a csap csöpög, a felső szomszéd épp a wc-t húzza le, kint szirénázik a mentő, a nappaliból pedig valami bugyuta sorozat hangja szűrődik át. Mosolyogsz rám.
A víz lassan kezd hűlni, te unod az egyhelyben ücsörgést -igazi férfi vagy-, s már öblítenéd is le magad, végül elkap a lendület… Kicsi a hely, és kényelmetlen is a csúszós kád, de téged pont nem érdekel, ahogy engem sem, a fáradtság is szűnik már, el is felejtem, a hajnali kelést és a 3 vizsgát, ahogy minden mást is, és a gyertyafényben csak kettőnk árnyékát látom, ahogy szorosan összefonódva, egy ütemre mozgunk. “Szúrd mélyebbre, hogy a csontomat érje.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: