Van nekünk még boldogságunk? Ezen kattog az agyam napok óta. A lelkem beszélni akar veled, mert most már tudnom kell, bizonyosnak kell ebben lennem, mert én már többet nem akarok gyomorgörccsel elaludni. Mert én nem feltételek mellett akarok boldog lenni, nem akarom, hogy azt mondd, ha ezt meg ezt megcsinálnám, ha ilyen meg olyan lennék, akkor lennél boldog. Pontosan tudnod kell, hogy a mában élünk, és ha MOST nem vagyunk jól, akkor sohasem leszünk.
Annyira rég meg akarom én már ezt tőled kérdezni, hogy hiszel-e bennünk, hogy te is látod-e azt a képet, amit én, mert tudni akarom, hogy már megint a rózsaszín felhők tetején ülök-e, vagy van remény.
Négy éve, hogy megláttál a sötét pub ablakán, négy éve, hogy leszólítottál, négy éve, hogy táncoltunk, és négy éve, hogy otthagytál a haverjaid miatt, mert te már akkor is ilyen voltál. A haverok azok haverok, csak te azt nem veszed észre, hogy a haverok sohasem barátok. De hiába papolok én neked, te pont olyan makacs vagy, mint a családod, és néha félek, hogy ez a tulajdonság öröklődik.
Négy éve, hogy hajnalban megkerestelek, csak a beceneved volt meg, de már akkor tudhattad, hogy ha én tudni akarok valamit, akkor nálam nincs lehetetlen.
Négy éve mindennek, s te azt mondod, semmi nem változott, én pedig pontosan tudom, hogy már megint hazudsz, és csak a lelkiismeretemre célzol, mint mindig. Mert négy év alatt annyi minden történt, megéltük a legmagasabb boldogságot, és eljutottunk a poklok poklára, de hiába telt el ennyi idő, én még mindig nem tudom, te valóban boldogtalan voltál-e nélkülem. És még mindig nem vagyok abban sem biztos, hogy ha holnap kimennék az ajtón, te szomorkodnál-e egy percig is miattam.
Szállnak az évek, és én már ráncosodom, látod, hiába vagyok sokszor szomorú, a mosoly már kiült az arcomra. Te pedig egyre őszebb vagy, és egyre ridegebb, én pedig nem tudom, hogy más mellett is ilyen lennél, vagy csak mellettem.
Van nekünk még boldogságunk? Lehet-e nekünk még családunk? Tudnál-e még úgy szeretni, mint az elején? Nekem már nem kell a de, meg a ha, meg a talán. Négy év épp elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, csak az igen, meg a nem számít, ami utána jön, az már semmi.
Tudnom kell a választ, mert csak így lehetek abban biztos, hogy mennem kell-e tovább, vagy melletted biztonságban leszek-e már végre.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: