Sodródom, sodródom. Arcom a vízben, fejemet süti a nap. A hullámok jönnek-mennek, fogalmam sincs, merre tartok. Hallom magam mögött a zsivalyt, hallom, hogy mindenki ugyanazt beszéli: nem sikerülhet, hogy nézel ki, nem jó döntés, nem,nem,nem,nem.
Talán igazuk van. Talán amire azt hiszem, hogy jó, mégsem az. Talán csak a saját időmet pocsékolom. Talán feleslegesen cipeltem a terheket évekig, feleslegesen csatáztam érte. Talán feleslegesen terveztem.
Mikor már azt hiszem, hogy partra érünk, kicsúszol a kezeim közül, jön egy újabb hullám, én pedig már megint elvesztem.
Olyan jó lenne, ha megfognád a kezem, és kivezetnél innen. Nem akarom hallani, ki mit gondol rólam.
Sodródom, sodródom. Mikor érek már végre partra? Mikor találok családra? Mikor lesz elég önbizalmam ahhoz, hogy tovább tudjak lépni?
Fogd meg a kezem, és még egy percig tégy úgy, mintha. Talán elhiszem, hogy jó vagyok.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: