Menetelek. Szarban tapicsgálok, körülöttem a szarkeverők tömkelege. Kárognak, néha-néha belém is rúgnak.

Elesek. Hangos kacajra leszek figyelmes.

Sírás fojtogat.

Nem, nem. Azért sem.

Felállok.

Talpig retkes vagyok, de nem, nem adom fel. Azért sem.

Ha beledöglök, akkor is megcsinálom.

Ha belémrúgsz, akkor is felállok.

Ha kevered körülöttem a szart, hamar megszívod.

Ha szidni próbálsz a hátam mögött, úgyis meghallom.

Ha azt hiszed, hogy te mindent megtehetsz velem, csak mosolygok.

Fogalmad sincs, mire vagyok képes.

Ha véres szemekkel, ha fázva, ha fáradtan, ha szomorúan… én akkor is eljutok a célomig.

2014 a nagy mennydörgések éve lesz.

Várom….

Ha újrakezdhetném, sokkal keményebb lennék. Kinevetném azokat, amik/akik miatt rongyosra sírtam a párnámat, mert ma már tudom, nem kell komolyan venni a bánatot. Hamar elszáll. Nem akadnék meg az akadályok előtt, nem félnék, hogy ehhez én túl gyenge vagyok. Mert tudnám, hogy a próbatételek edzik a lelkemet.

Ha újrakezdhetném, sokkal kevesebbet aggódnék a jövő miatt. Leperegne rólam minden rosszindulat, és minden “na, én megmondtam” kezdetű mondat. Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan emberek véleményére akárcsak egy percet is szánjak, akik mindenben csak a hibát vizslatják. Jobb inkább saját magunkkal foglalkozni, és olyan pozitív lelkekkel körülvenni magunkat, akik által többek lehetünk.

Ha újrakezdhetném, sokkal kevesebbet aludnék, és egyfolytában úton lennék. Egészen addig, míg találok egy helyet, ahol minden kétség nélkül le akarok táborozni. Magam mellé vennék egy kutyát, hogy megtanuljam, milyen is a feltétel nélküli szeretet. Kevesebb időt szánnék a miértek megértésére, és többet saját magam megismerésére. Vastag fallal venném magam körül, de azért hagynék rajta egy-két egérlyukat. Aki be akar jutni, az úgyis be fog. A többi meg nem számít.

Minden este azzal az érzéssel

lefeküdni, hogy

“pedig milyen jó lehetne”… 

A legkevésbé sem jó.