Észrevetted már, hogy bizonyos dolgok, ha vért izzadsz is, mégsem sikerülnek? Mások meg egy pillantással megoldódnak? Küzdelem, verejték, fájdalom nélkül? Nem furcsa ez?
De. Furcsa, elképesztő, emberfeletti.
Ha a saját útadon jársz, akkor valamiért könnyebben kinyílnak a kapuk előtted. Néha még csengetni se kell. Minden könnyedén, magától értetődően működik.
Ha pedig már megint egy kis ösvényen evickélsz, akkor meg valamiért semmi sem sikerül. Még azok sem, amikben biztos voltál, hogy menni fog. Bevonzod az idióta, kretén, bunkó, gerinctelen emberek tömkelegét, és csak állsz ott, mint Rozi a moziban, s pislogsz, hogy mi a fene is történik.
Azt hiszem, néha érdemesebb csak egy célt kitűzni magunk elé. S arra koncentrálni, azon dolgozni.
A lényeg, hogy nemes cél lobogjon előttünk. Olyan, amitől jobbak, okosabbak, emberibbek, többek leszünk. Ne a pénz, a csillogás hajtson, mert akkor megint eltévedsz.
Azt hiszem, itt az ideje végérvényesen belátnom, hogy bizonyos embereket, célokat végérvényesen le kell fejtenem magamról. Nélkülük talán több lehetek, mert velük, miattuk folyton csak körbe-körbe keringek. És már szédülök.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: