Fekszem a karjaidban. Hozzád bújok, jó szorosan. Most jó, nagyon jó.
Simogatod a hajam, az arcom. Alig kapok levegőt, az orrom a bőrödbe nyomom, de nem érdekel. Be akarom szívni minden sejtedet. Minden porcikámban érezni akarlak. Még ha közben meg is fulladok.
Csendben vagyunk, csak egymás szuszogását halljuk. Nekem persze kattog az agyam. Várom, hogy mondj valamit. Valamit, amit hallani akarok. Te persze nem mondod. Ami nem baj, hiszen ettől lesz igazán értékes az a mondat. Majd. Ha kimondod.
De lehet, hogy nem mondod. Soha. Vagy nem úgy. Kitudja.
Agyalok ezerrel, és közben elfelejtem élvezni, értékelni a pillanatot.
Hogy velem vagy.
Hogy engem simogatsz.
Hogy bennem vagy.
Hogy benned vagyok.
Reménytelen vagyok!